TJZ naplója

Újabb délelőtt telt el, többnyire a kocsi alatt fekve, kerékjáratban görnyedve, de legalább eredménnyel. Lent vannak a lengőkarok, a fékolajas oldás többé-kevésbé bevált. Azért többé-kevésbé, mert nem merem ráfogni a fékolaj viszkózusságára azt, hogy a csavarok fele egész könnyedén kijött, a maradék pedig a szokásos kínlódós, vagy simán beletörős fajta volt.

A bal-alsó lengőkarból nincs pótdarab, így azt ma vitték el Sanyiék szemcseszórni. Ezúttal megígérem nekik, hogy legközelebb összeszedek mindent egyszerre, és úgy adom át szórásra, nem pedig kétnaponta egy-két darabot...
A leszerelése két órát vett el az életemből, és minden bizonnyal több ősz hajszállal gazdagított. Fater sokat segített, melegítettük, kocogtattuk, feszgettük, kalapáltuk mint az eszehagyott; nagyjából ugyanazt mint tegnap, csak kicsit tovább.

A jobb oldali mindenség bezzeg kb húsz perc alatt szétjött, minden csavar kijött normálisan. Fuckyeah!


A pilótaülés alatti bitumenréteg eltávolítása után végre megmutatta az igazi, sötét oldalát Iván, rozsda amennyit csak szeretnék. Igazából nem szeretnék semennyit sem, de akkor nem lenne miről írnom.

Most, hogy belegondolok, folyton csak panaszkodok, hogy mindennel szívni kell, mert összerohadt, stb, de ha minden csavar simán kijönne akkor unalmas lenne az egész, a dolog veleje, romantikája veszne oda. A veteránautózás szépsége. Iván csak 31 éves, 1981 márciusában látta meg a komoran kelő, fátyolfelhőkön áttűnő bágyadt nap fényét, egy fagyos reggelen Togliattiban. Majd amikor az idős hölgyre kerül a sor, aki most jobb híján az udvaron rostokol... De az majd egy másik történet...
Fókuszáljunk most a jelenlegi projektre, a holnapi nap elvileg belsőszervi betegségek feltárásával telik majd.