TJZ naplója

Megtörtént ez is, újabb csodálatos hétvége tűnt tova. Kicsit késve érkeztem a találkozó helyszínére, ugyanis kb egy órát nézelődhettem, mert utána kezdődött a felvonulás.

Amit viszont addig láttam az bőven megérte a jelképes összegű belépő árát. Ideális környezet volt ez az erősen szociális stílusban épült helyszín! Úgy éreztem magam, mint aki visszarepült a nyolcvanas évek közepére! Ezzel a derűs, nosztalgikus érzéssel mászkáltam, és el is felejtettem fényképezni, leginkább azt nem fényképeztem, ami leginkább érdekelt, bár az elején úgy voltam vele, hogy úgy is körbejárok vagy kétszer, de a felvonulás közbeszólt, és mivel nem egyedül mentem, így idomulnom kellett a többiekhez is (én még amúgy maradtam volna).

Sok oldtimer, még több hobbi gép, egyedi átalakítások, eredeti állapotban megőrzött ritkaságok, és szintén originál kevésbé ritka autók. Nameg vényóc Skoda 120! Nemtom papíros-e (nemhiszem). Értelemszerűen a Zsigulikat néztem meg leginkább. Ötleteket kerestem, olyan benyomásokat, amelyek megerősítenek a járt utamon, vagy ép sokkal világosabb ösvényeket tárnak föl. Nem fényképeztem le sajnos egyiket, sem annyira figyeltem.

Low-Käfer és ultralow Corolla AE80 (vagy EE80?)


Capucchino!

OT Trabi:

Gyönyörű állapotú, ránézésre egy a "fiatalabb" OT-s zsigulik közül:

Fiat 500 - "Húúú! De icike-picike! Ilyen való nekem!"

Wartburg 353WR - bővebben a mostani Rozsdakupacban lehet róla olvasni! Lenyűgöző autó!

A felvonulásról is van néhány kép, ugyanis öcsém pont arra járt, miközben felénk igyekezett. Olyan autókat is lefotózott, amiket odabenn nem volt időm megvizslatni. Pedig a kombi ezerkettest igencsak megnéztem volna például! Hatalmas grat a gumikért és a tükör felszereléséért!

Vegyes érzelmekkel indultam el Sostóról. Kerékpárral mentem oda, nem pedig Ivánnal, sőt nem csak Iván nélkül, hanem a Babushka nélkül is. Még az év elején úgy próbáltam szervezni a dolgaimat, hogy elkészülök mindkét autóval, azóta közbejött ez-az. Másrészt korholtam magam, hogy miért nem jöttem korábban, lett volna időm nézelődni, esetleg kicsit beszélgetni is néhány tulajjal. Ez a legfájóbb, hogy nem tudtam beszélni senkivel, idegenek között mászkáló bamba látogató maradtam. Egy autóról sem hallottam érdekes sztorikat, az életútjukat nem ismertem meg, egyéniségük rejtve maradt. Puszta fém és egyéb anyagok halmazai, a szerető gazdáik pedig csupán szúrós tekintetű csőszök, vagy megfáradt családapák  maradtak számomra. A családias hangulatból sajnos a rövid idő miatt semmi sem jött át, maradt tehát az álomnak tetsző retro révület.
Egy valamit viszont hiányoltam. Bennem van a hiba, mert ez nem világkiállítás, de nem találtam olyan átalakított kocsit, ami csillogott-villogott volna, mint amit most szedtek elő a garázsból. Igazából nemtudom miért vártam ilyen kocsikat. Ezek mind hétköznapi emberek vasai, amit nap mint nap használnak. Ez egy autó dolga, hivatása, sorsa. Mennie kell, magára kell gyűjtenie az út porát, koptatnia kell az abroncsait. Enélkül csak tárgy, hasznavehetetlen kacat. Most hogy visszagondolok, csak békés arcokat látok, amelyek sugároznak az elégedettségtől. Nincsenek csőszök és fáradtság. Nekem sem szabad fáradtnak lennem! Jövőre én is sztorizni akarok, minél több Zsigulival :)

Tegnap megjött még néhány alkatrész a kocsihoz, így mivel délelőtt aludtam majdnem az egész délután azzal telt el, hogy hazakerüljenek.

Ami most jött: hátfal, hátfal merevítő, csomagtér fenéklemez, bal hátsó emelőbak, és utastéri zajcsillapító bitumenes szigetelőlap.

Azért maradt egy kis idő még szeletelni is. Megkezdtem szétvágni a bal hátsó rugótornyot is, az a rosszabbik. Ha az készen lesz csak át kell másolnom a másik oldalra a dolgokat, bár ott annyira nem rossz a helyzet, ettől függetlenül végül legyenek egyformák.

Úgy fest, ha nem is kell újraalkotnom az egész rugótornyot, a felső merevítést a doblemezről szinte teljesen cserélni kell.

A belseje mindenhol rozsdás, mivel be volt zárva hosszú-hosszú ideig, a párásodás megteszi a hatását.

Teljesen rozsdamentes karosszériát szeretnék, így kézenfekvő lenne levágni az egészet, ahogy van. De nem így teszek. A felső része megmarad, ha sikerül leveszem és visszateszem, ha nem akkor a jelenlegi helyén ki rozsdamarózom belülről, majd kap némi rozsdasemlegesítő alapozót, majd üregvédőt. Ennek is ki kell tartania egy jó darabig. A furatokat majd meghagyom rajta, így tud rendesen szellőzni is.

De ez a holnap története, ma ugyanis megyek a KGST Party-ra bámészkodni, erőt meríteni mások vasaiból. Állítólag sokan vannak már ott, igaz én csak délutánra megyek, egy-két  szuvenírt remélem szerzek majd azért.

Állni látszék a szekér, s az idő halad. Így van, a kocsi ugyanúgy néz ki mint péntek este, tehát lassan egy hete nem nyúltam hozzá a kasztnihoz. Ma sem volt ez másképp, nem csináltam vele semmit, csak nézegettem. Közben az első fékeket csinálgattam. Amint már a legelején mondtam, össze voltak rohadva teljesen.

Most, hogy előszedtem őket, remélve, hogy a hosszú rozsdaoldós fürdő megtette a hatását, nekiestem a szétszerelésnek.

Piszok nehezen indultak meg a csapok, egy gondosan kiválasztott kilóskalapáccsal és szelepszárból készült kiütővel kellett megbíztatni őket. Megkínáltam őket némi WD-40-el és csiszolóvászonnal is, mert a fékpofáknál elég rozsdásak voltak.

Sajnos nem túl sokra mentem a csapok kiszedésével. Az egyik munkahengerből letört egy darab a fékpofatartó részből, ezt semmiképp nem raknám vissza a kocsiba így. A munkahengerekből nem tudtam kiszedni az összekötő fékcső hollandereit, lefordul róluk a kulcs, emellett beletörtem minden egyes tartócsavart a féknyeregbe.

Ha még ki is gányolom valahogy belőlük a beletört dolgokat, úgy is kell vennem új összekötő csöveket, és két új munkahengert, mivel az egyik törött, a másik pedig meg van ragadva. Az esély a javítására elég csekély, az, hogy sokáig jó legyen, arra pedig még kevesebb.

Ha sehogy sem sikerül összehozni ezekből semmit, akkor marad a teljesen új első fék. Bontóból is vehetném, de abban sem bízok. Marad tehát a gyári vagy utángyártott 2200 Ft/db. Plusz az összekötőcsövek, amivel már le is értem a plusz tízezres kiadást. Legalább lesz egy jó első fékem.

Csütörtöktől-hétfőig szabadnapos leszek, így remélem új lendületet vesz a munka, ez az éjszakázás kiveszi az erőmet. Közben KGST Party, amin jobb híján egy fényképekkel teli mappával jelenek meg majd, autó helyett.
Holnap folytatom valami olyannal, amit remélhetőleg meg is tudok javítani.

Nem mondanám, hogy kipihentem magam, de frissebbnek érzem magam. Ebben a nagy frissességemben neki is álltam, hogy képeket vadásszak azért, hogy bemutassam, mit is akarok kihozni a gépezetből.
Nem a veterán minősítés a cél, hanem ilyen hétvégi, hobbiautó építése, ami azért alkalmas mindennapi közlekedésre is. Na mármost ezt értsük úgy, hogy üzembiztos, kiváló műszaki állapotú, nem pedig utolérhetetlenül kényelmes utazóautó. Ugyanis ültetni szeretnék, mert ültetni kell. Hadd hasaljon az orosz vas, mint a jólnevelt vadászkutya.

Ez lett volna az eredeti terv, kicsit rat, kicsit lowrideres cult stílusban. Mivel aztán kiderült, hogy több hibája van mint azt gondoltam volna, a foltosra festés nem célom, inkább telibefújatom.

Így akár ilyen is lehet:

Ami a felnik színét illeti, nálam a babakék - égszínkék árnyalat közötti a befutó. Lást első kép.

Aztán mivel van nekem körülbelül négy éve a pincébe lerakva 4db ATS Classic felnim, amit csak polírozni kéne, így lehet kicsit tovább képzelődni:

Valami ilyesmit például, igaz, hogy ez 21013 Special, de az eredmény ehhez nagyon hasonló lesz, a színe pedig olyan mint az előzőé.

Mivel a kedvenc autóim azok a hetvenes évek japán gépjárműi, az úgynevezett jdm classic kategória, így azokból is belecsempészek néhány dizájnelemet. Ott van rögtön az első splitter a lökhárító alá, néhány japános érzésű matrica, és végezetül fekete a műanyagbetétes hátfal, mint ezen az 1969-es Nissan Skyline GT-R alias Hakosuka/Hakosabi-n:

Elől a splitter, nagyjából egy-az-egyben ugyanígy képzelem el.

Hátra pedig a két lámpa közé szép feketére fényezett műanyagbetét. Piros színben is ütős, főleg, ha a GT-R szárny is rajta van:

Az igazi az RS Watanabe felnikkel lenne, de azok kisebb vagyonba kerülnek. Ha lesz rá pénzem, akkor azért egy szett König Rewind-ba beruházok. Abból a teljes szett feleannyi, mint egy db alu Watanabe használtan...

Egy kicsit mókoltam a PS-ben, így nézne ki hátulról, szárny nélkül (a brutál széles kerekeket leszámítva):

Most megyek, csinálok valamit odakint is.

Kész! Mármint a szétszerelés. Most már csak vágni, kihorpasztgatni, hegeszteni, rozsdagátló alapozózni, pasztázni, tömíteni, üreg-védőzni, kittelni, csiszolni, megint kittelni, megint csiszolni, alapozózni, festeni, lakkozni kell a kasztnit, a többi alkatrészt már inkább nem sorolom, a képzeletetekre bízom.

Mindenesetre eltelt a második hét is. Ez alatt a két hét alatt számomra kiderült, hogy a kocsit nem csupán műszaki képes állapotra kell hozni, hanem megmenteni az enyészettől, teljesen felújítani, ha használni akarom.

Szóval, most hogy az egyetlen alkatrész ami maradt a kocsiban az a benzincső, meg lehet kezdeni a lemezmunkát. Viszont mivel holnap esküvőre megyek, így ez legalább hétfőig kitolódik. Addigra biztosan komolyabb koncepcióval fogok majd a lemezolló mellett állni, már ami a szükséges változtatásokat illeti. A küszöb cseréjével valamennyit erősíteni illik azon is, ha csak az új lemezeket hegesztem be, azt nem érzem elégnek. A függőleges közepső lyuggatott lemezből kettőt rakok be, ez a minimum, a többit még kiötlöm. Kell még előre karosszériába épített toronymerevítő, ahhoz pedig csövek, vagy lemezes erősítés. A nekem megfelelőt még nem találtam meg, ha valaki tud, ezzel kapcsolatban segítséget szívesen fogadok.

Most tehát minimum két nap szünet, pihenek kicsit, vagy olyasmi.