TJZ naplója

Annak idején nem várt technikai okok miatti szünetet kellett tartanom az Iván körüli munkában, így rákoncentráltam az egyéb apróságokra. A lényeg az, hogy a hátulja még nem került fel, bármennyire is úgy tűnt a korábbi fotók alapján, de tényleg pár napnyi munka lenne csak azt a részt befejezni. De hát a villanyáram hiánya nagy úr, majd ha az szolgáltató felszereli az új biztosítékot akkor folytatom. Gondoltam magamban még 2013-ban. Azóta eltelt egy kis idő... azóta sem került fel a far...

Történt egy s más. Nem dolgozok ugyanabban a munkakörben mint akkor. Nem járok három műszakban 6+2 napban, úri módon csak hétköznap 8-tól 4:30-ig tart a munkaidőm. De én nem vagyok normális, és szeretem a hivatásom, így túlórázok egyfolytában, úgy este 6-ig 7-ig... Vagy lehet úgy is magyarázni, hogy marhalassú vagyok, és addig tart nekem az, amit más befejez időben (vagy csak munkamániás). Így kevesebb idő jut az otthoni projekteimre. De tudnék még ettől talán kevésbé jó kifogásokat is felsorolni, hogy miért nem haladok, és arra is hogy miért nem posztolok semmiről.

Mivel Iván a bakokon állt már jóideje, és nekem akkor 2014-ben valahogy be kellett járni dolgozni, került új jármű az istállóba, egy 1999-es Mazda 626 dízel kombi személyében. A keresztségben a Manci nevet kapta. Mivel pazarul tudok autót választani, így Mancinak mindenféle apróbb nagyobb nyűgjei vannak/voltak. Többek között: az első fékek eléggé gatyák, a küszöbök próbálnak más létfázisba lépni anyaghiányos korrózió útján, a turbócső lyukas volt a szívócsonknál (turbós autónál lehet ezt így nevezni? nah mindegy) és a klíma nem működik. Szerencsére mindennel időben sikerült foglalkozni, mivel a szépen kinéző de feltehetően koros vezérműszíj Szilveszter előtti nap úgy gondolta, hogy végtelenből két végűvé avanzsál... Egy ilyen Mazda DiTD motornak a felújítása anyagi csőd, ezért én is úgy tettem, mint ahogy a jó magyar átlag: motorcsere. Vettem egy komplett donort 150 jóképű Mátyásért, amiből át lett emelve a szív. Időközben amit még találtam, megcsináltam, többek között a fékeket, klímát, küszöböket gyorsjavítottam a következő műszakiig. A sztori többi része kacifántos, vérrel verejtékkel, több felvonással. Ha egyszer érdekel ez valakit, megírom majd a dolgokat.

Sokminden más is történt azóta. Mivel az igényeimhez képest túl jól fizet a cég, és nem vagyok normális, vettem még egy projektautót. Olyat, amihez tényleg elmebetegség kell. Vagy lehet, hogy be kell ismernem, nekem rozsda fétisem van. Ami nincs legalább félig szétrohadva, az nem kell... Ismerjétek meg a néma kanárit, az 1970-es Fiat 500-ast.

Budapestről költözött művészcsaládból hozzám vidékre, ahol ha egyszer lesz is elég lendületem belekezdeni, daloló, vidám kanári válik majd belőle. Ez legalább annyira rossz, ha nem rosszabb állapotban van, mint az 1972-es Zsigulim, a Babushka. Jah lehet, hogy nem említettem, vagy nem emlékeztek rá, de ő még meg van. Hamarabb került a házhoz, mint ahogy Ivánt térdrekényszerítette hátulról az Astra anno (ugye amiatt lett igazából szétszedve, mert bekaptam a piros lámpánál állva egyet). Sajnos azóta is várja a feltámadást, de az állapota legalább nem romlott.

Szeretem a kihívásokat. Nem tagadom. Ha már falni kell a sz@ros palacsintát, én a merőkanalat választom. Ezért közben vettem egy házat. Tudjátok. Ha úgy tűnik, hogy nem fáj eléggé, az ember egy kicsit a sebet is megnyomkodja. Jó vételnek tűnt. Szerelőaknás fűtött garázzsal, szép nagy udvarral, még a CSOK hisztéria kitörése előtti pillanatban, úgymond árában volt. Mivel mindent pazarul tudok választani, fel kell teljesen újítani. Új fűtés, nyílászárók, fürdőszoba stb dolgokat igényel. Falakat bontani, építeni, a szokásos. Lehet erről is kellene blogolni.. Pl kezdésnek hogy nem lehetett bejutni az udvarra sem járművel, meg ilyesmi. 

Tehát itt tartok. Nem írok le mindent, mert unalmas lenne. Hová tartok? Most vasárnap van, és konkértan ki a garázsba, valami rozsdás vacakból újszerűt varázsolni. Hosszabb távon pedig egy nagyobb műhelyt kell építsek a háznál, hogy minden lomom elférjen, ahol lomokból aktív projektek, majd használható, szép járművek válhatnak.

Ez sokára lesz meg. Addigra be kell fejezni a házat és legalább Ivánt mindenképp... Hiányzik. A hangja ahogy az orosz vas életre kel: a procedúra, ahogy beülsz, szivató 2/3-ig ki, három gázfröccs, majd indítózás, és brumm-brumm. Hiányzik a Zsiguli illat. A mechanikus működése, a váltó klattyanása a fokozatokban, ahogy bólintva de mégis félig idegesen mocorogva kanyarodik egy szűk jobbosban... Vezetni akarom idén. 

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Rég volt már hogy itt jártam. Nem is emlékszem mikor nyitottam meg utoljára a blogot... Most két falat bejgli között ideértem, szakítottam ennyi időt. Az idő nagy úr. Mindenki maga alakítja a sorsát, vagy mindenki alakítja egy kicsit a másét. Még ha ezt adott esetben az illető el is utasítja, teljes nagyképűséggel, hogy márpedig ez őt nem érdekli, őt semmi sem befolyásolja, de mégis. Nem panaszkodni készülök, nem fogom azt sem leírni, hogy mi történt az elmúlt bő négy évben, vagyis nem most. Majd mindent a maga idejében, ahogy mondani szokták.

Szóval ha az ember választ magának egy foglalkozást, aztán hobbit, és egy idő után bevonzza vagy saját erejéből megtalálja azokat az embereket akik hasonlóképpen gondolkoznak, hasonló az érdeklődési körük, és ha a csillagok is úgy állnak, akkor ugyanolyan jellegű elmezavarban szenvednek mint ő maga. Például horgászat, kerékpározás, motorok vagy autók iránti megszállotság. Ez ha szerencséje van az illetőnek akkor alapfokú érdeklődés és szabadidőben vagy hétvégente kerül elő. Ha kicsit elburjánzik, és van hozzá elég ismerős, akkor klubokhoz csatlakozik. Ha pedig végső stádiumú mint nálam, akkor már annyira áttétes gyógyíthatatlan állapotról beszélünk, ami csak durva események hatására, vagy agyhalállal ér véget.

Igen, beismerem függő vagyok. Eszembe jutott a vicc... Amikor az apa elé áll a fiatal srác és valami aktuális, drága, földönkívüli nyelven hangzó típusú számítógép alkatrészre kér pénzt illemtudóan. Az apa reakciója pedig a: " Bárcsak fiam te is inkább innál, vagy drogoznál mint a többi rendes gyerek" - gondolat.
Ha így vesszük az alkoholista nem költ el több pénzt valószínűleg a kocsmában, mint én itthon autóra, alkatrészre, szerszámra, karbantartásra, súlyadóra stb. Ráadásul az alkoholista önmagában hordozza a hobbiját. A testét műveli, alakítja. Az nem foglal sok helyet, mindig kéznél van, és alkalomhoz illő.
Bezzeg az autók... Sosem akkor jut eszedbe szerelni, amikor ráérsz, nincs kedved amikor mégis, vagy csak túl fáradt az ember. Az autók nagyok. Nem bélyeggyűjtemény, akármennyi helyed van egy idő után nem fér el semmi sem. Egy újabb garázst kellene építsek... Vagy tárolót... Aztán egy új polcrendszert a szerszámoknak. Egy olyan satupadot ahol a fékcsőperemező meg a kis satuk elférnek. Egy hegesztőasztalt, konzolokkal, mindenféle rögzítő szerszámmal. Esetleg egy újabb telket kellene venni a donor autóknak. Ez egy igazi végeláthatatlan folyamatosan mélyülő gödör, amibe önszántamból vetettem magam bele, tudván, hogy nem ismerem milyen mély, nincs védőháló, de még biztosító kötél sem. Persze nagyon jó móka akkor az egész, ha egy kicsit kell az adagolón állítani egy délután és máris szebben, füstmentesebben jár az öreg verda motorja, vagy hat szilent ki és bepréselése után örömmel tapasztaljuk, hogy a kocsi úgy fut és kanyarodik ahogy kell. Vagy csak szimplán kicserélünk egy adag díszlécet és máris kettővel jobban néz ki. Történjen ez este tízkor, vagy hóban fagyban. Mert az önfeledt öröm, hogy ez is kész van, és hogy mindezt magunknak sikerült véghez vinni, olyan boldogságot ad, hogy nem is emlékszünk rá, hogy fél órája még káromkodva feküdtünk a földön a kocsi alatt. Mert olyan helyre ejtettünk be egy csavart, ami nemhogy elérhetetlen, de egyenesen egy másik dimenzióhoz tartozik.

Nemrég olvastam bele Csikós Zsolt első könyvébe. Ajánlom mindenkinek ezúton is, mindkettőt. (Életem egy rozsdás roncsért, és Feljegyzések a Titanicról címekkel.) Ő fejtegeti, hogy egy autóbuzinál a mélypont akkor jön el, ha a pénz/idő/energia szentháromságból a pénz és az energia van meg csak, de idő nincs foglalkozni a hobbival és elkezd halmozni mindenféle reménytelen vackot otthon. Mert majd a nyáron megcsinálja. Vagy a télen megcsinálja mert akkor lesz rá ideje. Aztán lesz még egy autó. Még egy a szüleinél, vagy rokonoknál, vagy havernál. Ezek az emberek eleinte támogatnak, aztán egyre türelmetlenebbek később agresszívak is lehetnek, mert útban van a lomod. És teljesen igazuk van. És ezt te mint vérbeli függő tudod, de nem ismered be, hogy ideje cselekedni, vagy rosszabb esetben valamiről lemondani. Vagy az életedről amit szórakozással, vagy pihenéssel töltesz, és dolgozni kezdesz a hobbidon, ami innentől egyre inkább teher. Vagy pedig amit nem tudsz elképzelni, hogy eladod a lomod. De hát hogy képzelem ezt? Eladni? De hát olyan szép lesz! Lefestem bordóra, fehérre a tetejét, ezüstre a kerekét. Majd. Majd ha ezt befejezem. Majd ha kitavaszodik. Ha nem leszek fáradt. Ha... egyszer, vagy soha.

Itt áll ön. Mondja a térkép. Itt áll Ön. Mondaná az élet térképének GPS-e, ha létezne olyan. Itt állok. Van energia, van pénz, nincs idő. Van helyette mélyülő depresszió, akárhányszor ránézek a rohadó Ivánra az udvaron (jó most ép tető alatt áll), vagy bármelyik olyan projektre, amit nem is mertem még néhány rokonom orrára sem kötni, és csak a legközelebbi ismerősök tudnak a róla. Alkatrészhegyek és mozgásképtelen járművek mindenfelé a ház körül. Ami működik annak is van elég baja ahhoz, hogy egy kezdő hobbista minden igényét kielégítse. Nekem csak ujjgyakorlat lenne. De én mazochista vagyok. Ha van elég bajom, akkor megkérdezem valakitől, hogy mi a helyzet, kell segítség? Mert akkor én megcsinálok ezt-azt a rozsdás vasadon, vagy korlátot hegesztek, igaz nincs rá időm mert egy multinál dolgozok hétköznap 8-10 órát, vagy ép amennyit sikerül. Nem panasz, ne vegye senki magára aki ráismer a helyzetre. Én ilyen vagyok, szeretek mindenfélét csinálni.

Szóval itt áll Ön. Én... ha körül nézek, lehetőségeket látok a kudarca ítélt projektek befejezésére. Apró lépések. Például egy lengőkar csere. Egy lengéscsillapító gumiharang. Váltószoknya. Összeszedni a fémhulladákot, és leadni a méhbe. Satöbbi. Apránként. Nem szabad túlontúl előre tekinteni, mert belezavarodunk, de tudni kell az irányt. Szóval irány a garázs!

Régen az autóversenyzés pont ezért volt jobb, mert mindegy, hogy mid volt, megvolt a sajátságos előnye... Legyen az egy méregdrága bivalyerős Jag, vagy egy A40-es Austin 1300 köbcentivel - így saccra akár 75 ló is lehet benne! Igaz rendesen le van könnyítve és egy túraautó világbajnok vezeti :)

Vigyorogva néztem végig!

Forrás:
http://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/5796714

Ui: Iván nem felejtődött el, csak nagyon parkolópályán van, de a tavasszal minden eddiginél több erőt fektetek majd a munkába, mert komoly céljaim vannak a vén orosz pléhdobozzal!

Nem vagyok valami szorgalmas. Erre kellett rájönnöm miközben a Felicia rigolyáit istápoltam. Jobban belegondolva, Ivánra nagyon kevés figyelmet és időt áldoztam az elmúlt évben. Bele kell húznom, ha a téli hóban akarok csapatni a vén medvével...

Legutóbb ott hagytam abba, hogy helyére került a bal hátsó torony. Az azóta eltelt időben sok mindenen keresztül mentem, mind a rendes munkahelyemen, mind az otthoni munka során. Semmi esetre sem ajánlom senkinek, hogy az udvaron álljon neki ilyen badarságoknak, mint pl autófelújítás. Műhely kell hozzá, szép tágas és száraz, meleg. A szerszámok persze szintén fontosak, de az elszántság és a munkakedv még fontosabb. Nagyon sikeresen töri meg a rossz idő: a hideg, és az eső.

Tehát íme a lefestett, és letömítőzött bal hátsó torony:

Ezután nekiláttam az állítólagosan lecserélt bal hátsó sárvédőperemnek:

Kipótoltam a doblemez peremét, majd lefestegettem, most is mint mindig, 2K (két komponensű) alapozóval.

Felrakás előtt a perem belsejét beragasztóztam, karosszéria tömítő ragasztóval, így nem sok esélye lesz bejutni a kettő közé a víznek.

A lemezek illesztésekor egy kiszuperált hangszórómágnes volt a segítségem:

Felhegesztve, kívül belül:

Ezzel a mutatvánnyal elbíbelődtem kábé egy hetet, ugyanis mindössze napi 2-3 órát dolgoztam rajta összesen, ebből a fele mindig az előrámolás, majd a szerszámok stb elpakolása volt. Nyilván zárt garázsban ez nem lett volna szükségszerű...

Íme a "végeredmény" alapozóval szórva, a belső oldalon pedig végig lett kenve karosszériatömítővel:

A jobb far után a tankolónyílást folytattam:

Ilyen volt, és ebből lesz a cserebogár:

Levágtam egy csík lemezt, majd megfelelő fizikai behatás után - kalapáltam egy darab vasúti sínen egy fél órát - elnyerte az áhított cilinder formát, tádám: 

Összehegesztettem néhány ponton, majd megfaragtam mikrocsiszolóval a kiálló vackait, hogy belemenjen a gumibetét:

Ezek után átrajzoltam a lyukon keresztül a kasztnira a nyílás helyét. Ezt kisflexszel és a mikrocsiszolóval szintén kifaragtam, egész pofás kör alakúra sikeredett:

Ezen a képen már le is van festve, és a kis alsó lemez is a helyén. 

Összepróbálva az egész:

Fasza! Mehetünk tovább, előre!

Előre, ahol a fuszik az úr, és foltozott lemezek között olyan mélyre ásta magát, mint ahol élt a Gyűrűk Urában Gollam, a Köd-hegység barlangjaiban...

Gólyaláb ki, majd takarítás... Aha... 3 órán át szoptam a csavarral, mire kimelegítettem, kikalapáltam a csonkállványból. Gázlámpa, 2 kilós kalapács és olaj rulez!

Letakarítottam az alvázvédőt a lemezekről és lefúrkáltam a ponthegesztéseket, lecsiszoltam a CO-pöttyeit, megvágtam a lemezeket és...
Döbbenetes látványt mutatott a kocsi. Mint egy vérbeli, ótvar roncs. 

Szóval adtam neki drótkoronggal, meg rozsdamaróval.

Közjáték:

Használati utasítás a rozsdamarókhoz: védőszemüveg és gumikesztyű kötelező!  
- Végy egy megfelelő méretű befőttes üveget és egy keményebb szőrű, tiszta ecsetet.
Csak annyi anyagot önts ki amennyit biztosan felhasználsz, mert nem tanácsos visszaönteni a koszos maradékot, ha meg ottmarad "megromlik", használhatatlanná válik, úgymond "kimegy az ereje"...
Ecseteld be a kezelendő részt, a szerte-szétfolyó fölösleges löttyöt rögtön töröld fel, mert később odaszárad. Ecsetelgesd addig, amíg nem látod, hogy hatni nem kezd (kb 1-3 perc). Fél-egy óra múlva ecseteld át még egyszer, hogy feloldódjon az addig rászáradt dzsuva, és töröld le ronggyal. Ha kell, ismét csiszold meg drótkoronggal, csiszolópapírral a lemezt, és ismételd el a rituálét.

Ha egész éjszakára rajtahagyod, akkor szépen átalakul fehéres-kékes foszfáttá az egész. Vagyis olyan lesz a felület, ami kerítésoszlopnál elmegy, de karosszériánál nem ideális, ugyanis porózus és majdnem ugyanolyan rozsdás lehet a lemez, mint az elején. Ekkor is lehet segíteni rajta bőséges lében át-ecseteléssel, ecsettel való dörzsöléssel, így le lehet törölni ronggyal a cuccot.

A Felicia orra ilyen lett:

Szépen levagdostam a megfelelő méretű lemezkéket, és nagyobb lemezt, beszabtam a helyükre, és kifurkáltam ahogy a hegesztés igényelte. Íme:

Előtte persze lefestettem, majd be is hegesztettem mindent:

A felső merevítéseket is mókolni kellett. Letakarítottam a rozsdás részeket és elkezdtem szétvagdosni, majd újból kiegészíteni. Keveset fotóztam, de legyen itt egy montázs:

Lefestve ment vissza a helyére, a másik merevítő dobozzal egyetemben:

Folytonosság helyreállítva:

Merevítő:

Plusz merevítő dobozka, ezt már korábban kiorigamiztam, és pluszba megerősítettem a nyílás peremeit visszahajtással:

Itt egyelőre befejezem, hogy legyen idő szusszanni egyet.

Vége a második felvonásnak... Következik a végjáték, ahol nem marad el a dráma, de történet azért szerencsés véget ér!

Nem valami fruskáról, hanem egy bizonyos repedt-alvázúról van szó. Egy régi barátom egy kéréssel fordult hozzám pár hete a fészbuk cseten, íme a rövidített változat:

2013. Augusztus 10:
-Nem-e néznéd meg a kocsit, a tinédzserkorú Feliciát, mert kiütött rajta a változó kor hormonzavaraként, a vöröses-barna pigmenttúltengés.
-Jólvan, csinálj egy pár képet komám, hadd szóljon!
-Ilyenek lettek, itten vannak, emígyen fest:

-Azt a hét meg a nyócát, meg hogy a kurvaéletit! Na jólvan, holnap gyertek le vele, megnézem mit tehetek...

Szóval hogy rövid legyek és velős, lejöttek és amit a tüzetesebb vizit kiderített, az nem egyszerű hormonzavar, hanem áttétes, komoly nyavalya! Rossz volt a... vagyis nem volt rossz a tető, a motorháztető, a taposólemezek, és egy ajtó sem - kivéve a csomagtérajtó, mert azt is eszi a rozsda.

(Ekkor lepergett előttem az egész életem filmje, vagyis nem az egész, és nem is az életem filmje, hanem ezerféle végkimenetele annak, hogyan lesz még később autó Ivánból...)

Tehát a srácok segítségével nekivágtunk, mint a légionáriusok a sivatagnak: acélos tekintettel, és tudva, hogy ami ránk vár az minden, csak nem "öröm és bódottá"...

Ami még tehát rossz: tankolónyílás (úgy mindenestől), jobb oldali küszöb - főleg az alja, hátsó sárvédőívek, a küszöbök végén a doblemezek, a bal hátsó rugótorony kaputt, és a doblemezt is átette a fene.

Az első sárvédők eltávolítása után pedig kiderült még, hogy a bal és jobb oldalt is lyukas az első doblemez a rugó előtt, a sárvédőtartó lemezívek is rohadtak, a jobb oldalt a felső gerenda oldalán a merevítőlemez is fuszikos, valószínűleg azzal együtt ami alatta van... 

-Ez nem lehet igaz - mondja a tulaj - tavaly lett megcsináltatva, három hétig volt a kasznisnál, 150-et kért érte."

Mindez egy 1999-es autón. Hát, igen. Ezért csinálom magamnak az Ivánt, mert jó karosszériázás sokba kerül, de rossz is majdnem ugyanannyiba... vagy a végén még többe is. Ennél a kocsinál is bebizonyosodott, hogy a megfelelő mennyiségű alvázvédő és kittanyag baromi sok mindent takarhat. (Pl le sem csiszolt hegesztéseket, amire csak kitt került, majd fényezés. Előtte lerozsdamarózni, és lealapozni ugye teljes butaság lett volna.)

Szóval első körben nekiestem a tankolónyílásnak, és ez lett belőle:

A képen már a javított belső perem látszik.
Levettem az egész oldalát a farnak, így hozzáférek a dolgokhoz. A doblemez kirohadt, a tartócsavarok letörtek, a távtartó gyűrű elporladt, a tankoló nyílás belső oldala is cserére érett. Emellett a lökhárító tartó kis lemez is körben rohad a hegesztett felületeinél. 

A régi darab:

Az új készülőben:

És a helyére mérve:

Tankoló nyílás cuccok:

Elporladt eredeti lomok:

 
Új tankoló nyílás - felhasználtam a régiből amit lehetett:


És készen:


Másik oldalról:

Lefestve:

Leszedtem az ajtókat és a küszöböt; a ménkű sok kitt alatt ez bújt meg:

Közben:

És végül:

Az alsó perem teljesen átlyukadt, a padló oldala is cserés egy jó darabon. Szép réteges, csakhogy inkább a rozsda és az alvázvédő dominál, mintsem az egészséges lemez. 

A bal hátsó torony oldalát is kiablakoltam, majd megfelelő mennyiségű mérés után megskalpoltam. Kivágtam még azokat a részeket, amit megkezdett az idő vasfoga: 

Minden eltávolítva, megcsiszolgatva, lerozsdamarózva, és utána megtakarítva, új darabokra előkészülve:

Az első kis lemezkéket újragyártottam, a sárvédőket a kocsi gazdája elvitte, és lefesti otthon. 

A felső merevítőgerendát levettem, és mivel tudtam, hogy a kocsi volt már törve még az előző tulajnál, így nem voltam teljesen meglepve, de azért az állam leesett:

Hogy csinálhat valaki ilyet? Egy autó orrát 2 csavarral és felül 3 ponthegesztéssel összerakni. Na jó, amit levettem lemezt az is tartotta, de csak kb 10 ponton, és ugye az is ehhez volt hegesztve nagyrészt. Szóval megint találtam plusz fél napnyi elfoglaltságot.

Először a hátsó torony tetejét megpróbáltuk bontott darabbal pótolni, de felicia dob nem volt csak Golf3, az meg nagy, így muszáj volt készíteni. Ennek lépései: 

A kimért és kivágott lemez meghajtogatása:

Egy darab zártszelvény segítségével hajtogattam megfelelő ívűre a széleket:

Baromira sok, pepecselős méregetés és finomítgatás után a helyre lett hegesztve, már csak csiszolgatni és festeni kell:

Egyelőre tehát ott járok, hogy a bal hátsó torony kész van, és a külső sárvédőperem következik, csak még elő kell készíteni a helyét a hegesztéshez. Ha az kész lesz, akkor a kocsi jobb oldalára fogok koncentrálni, és szépen haladok elölről hátrafelé, kijavítva az első doblemezeket, a merevítőgerendát, és a plusz kis "dobozt", majd jöhet a küszöb alja.

A tanulság: ha egy kocsi ennyire rossz legközelebb rám ne számítsatok, főleg akkor ne, ha tele a garázsom!
/Csak viccelek, hiszen szeretem a lehetetlennek tűnő szarok okozta kihívásokat, mert különben a sajátomat sem kezdtem volna el./

Folyt. köv.