TJZ naplója

Magánéletem és mindenféle mániáim taglalása, a tökéletes keresése, miközben mindenkinek az agyára megyek, mert már megint a japánokat hoztam fel példának.

Iván megújulás - harmadik nap

2012.07.31. 00:37 téjézé

Igazából fél nap, csak a délelőtt. Ma már voltam keresni a kenyeret is, így kevesebbet szórakozhattam a bigulátorral.
Összesen a bal első lengőkarokkal jutottam valamire, mondanom sem kell, vér-verejték meg minden ami vele jár. Kellene gyártanom rugóösszenyomót ha meg akarom később könnyíteni a dolgomat, bár most a rugó kivételével volt a legkevesebb munka. A tartócsavarokkal már kicsivel több. Mindent bevetettem a cél érdekében:
 A munkakörnyezet

A felületi rozsdán kívül mással szerencsére nem találkoztam, igaz cserélek is majdnem mindent másikra. Majdnem mindent, mert pont EZT az alsó lengőkart nem:
Lengőkar 1

A régi gömbtámaszok kicsit kopogtak, így ezek helyét is átveszik majd az új MasterSport darabok.

Múltkor kimaradt: féktárcsa, ahogy nem szabadna kinéznie (a mobilos fotón nem jön át az igazi kékes-fekete színe):
20120730 233607

Végül csak ma kerültek vissza hozzám, íme az átfestett donor futómű elemek:
Szép szürke donordarabok

Szép szürkék, ha minden sikerül ilyen lesz a kocsi alja is.

Most, hogy hazaértem a munkából még beáztattam használt fékfolyadékkal a csavarokat amivel még dolgoznom kell, hátha segít valamit. Az öreg szakik erre esküsznek. A sima csavarlazító rozsdaoldó spray eddig nekem ugyanis nem vált be.

Na, majd holnap meglássuk...

Szólj hozzá!

Címkék: felújítás iván zsiguli Címkék

Iván megújulás - második nap a garázsban

2012.07.30. 00:00 téjézé

Szívni tudni kell. Ez még csak a bemelegítés, szóval csak tanulok szívni, mert az igazi szívás az a dolgok összeillesztésekor lesz. Miden esetre nem haladok úgy ahogy kellene. Gyors szétkapkodást akartam, ehelyett lassú öregurasan nyögős, izzadtságszagú szerelgetés lett belőle.

DSCF0657 resize

Az első futómű lassan adja magát, a fékek, féknyergek meg úgy minden össze van rohadva, ahogy egy öreg orosz medvénél szokott lenni. Minden csavar csak hosszas imádkozás és mohamedánokat megszégyenítő térdeplő, hajlongó gyakorlatokat követően engedelmeskedik az akaratnak. Vagy még úgy sem, és csak szimplán eltörik. Eddig hét darabot sikerült szakítani, majd számolom továbbra is.
Az irányítókarok csavarjai is a zsiguliknál szokásos módon jönnek szét, tehát vagy csak szétbarmolva, vagy a célszerszámnak viszonylag könnyen engedelmeskedve. Nálam az állás 1:1.
Eddig jutottam 2012.08.29.

Elkezdtük kipakolni a belteret is, igaz a padló bitumenrétegét nem vakartam fel, pedig ez is benne lett volna a napi kvótában, helyette jót játszottunk a bal hátsó fékdobbal mire lejött és az első fékek is nehezen bomlottak. A bal oldali féknyerget igazából egyben mindenestül levettem mert ami lehet össze van rohadva rajta: a fékpofatartó pálcák nem mozdulnak, és a biztosító szegek is berohadtak, a fékcsőbiztosító lemez csavarja pedig beletört a féknyeregbe. A két dugattyú amúgy jó állapotban van, a másik oldali viszont könnyen szétjött. Ez a balos:
Egy kicsit összenőttek a dolgok, de majd megoldjuk.
Sivított már régebben menet közben is, a jobb oldali féktárcsa csúnyán meg van égve mert a külső dugattyú beragadt, s mivel nem ment vissza, beleért a pofa a tárcsába. A jobb első kerékcsapágy is valószínűleg dobós, kerék nélkül is lehet érezni a kotyogását, pedig nem mentem vele összesen 200 km-ert mióta meg lett húzva.

Találtam még egy-két apró rozsdafészket, és kezdem meggyőzni magam a csomagtér aljának teljes cseréjéről. Egy korábbi "szakszerű" javítás eredménye...
Rogyott nyúlvány, és igényes karosszériamunka...

Holnaptól ráadásul megyek melózni, szóval még ennél is lassabban fogok haladni.

Szólj hozzá!

Címkék: felújítás iván zsiguli

Iván megújhodás - első nap a garázsban.

2012.07.28. 22:21 téjézé

Hát tényleg bent van a vén róka felbakolva. El sem hiszem, hogy megtörtént, de a fáradságom jelzi, tényleg így van - egész nap ezért szívtam.
Zsiguli1.jpg

Ma elkészültek a képen látható tripodok, melyek hősiesen tartják a magasba a szovjet csodát! (Szemfülesebb olvasó észrevesz néhány csövecskét a tegnapi garázsos képen jobb alul, belőlük lettek ezek.)

Kipróbáltam már a CO-hegesztőt is, frankón működik, egész hamar megtaláltam a megfelelő beállítást.

Hegeszt1.jpg

Mivel baromi meleg volt nem vettem fel a hosszú karvédős kesztyűt, csak a kicsit, így csúnyán le is égett az alkarom az ívfénytől. Régen hegesztettem már na.

Az autó szétkapásával sokmindenre nem jutottam, inkább ilyen ismétlő kárfelmérést tartottam öcsémmel. Külön köszönet egyébként neki a remek fotókért, majd indafotóra feltöltöm őket később.
(Szerkesztve: több kép itt.)
A kerékdob betéteket kivéve megnyugtató látvány tárult elém, a főbb szerkezeti elemek épek, nem kell tartanom attól, hogy egyszer csak összecsuklik Iván. Ellenben a többi nem kegyetlen kurva rossz, viszont aránylag szar.

Grand Canyon.jpg

Íme a Grand Canyon! Ezen az oldalon utaztam eddig én, szépen mosolyogva, nem sejtvén semmit az alattam tátongó szurdokról.
(Szemléltető videó - macska nélkül nem lehet autót szerelni!)
A többi sérülés nem ennyire látványos, a bal hátulja sem túlzottan rossz, csak rossz ránézni. Meló lesz vele azért bőven.
Bal_hatul1.jpg


Holnap a szomszédok nagy örömére valószínűleg hagyom nyugodni a flexet, ellenben nekiesek az első futómű szétzilálásának. Ezek a tervek, most megyek aludni.

Szólj hozzá!

Címkék: autó iván garázs zsiguli hegesztés

Iván megújhodás - egy nehéz kezdet...

2012.07.27. 22:54 téjézé

Mindenki akinek említettem a helyzetet, azt gondolja, vagy meg is mondta, hogy ennyiből már régen kész lenne az autó, nem is akár hogy. És igazuk van. Már nem tudom mennyit költöttem műhely-felszerelésre, és csak úgy önmagában műhelyre, ebből akár 5 zsigulit is ki lehetett volna kasznizni, és levizsgáztatni. Ehelyett az enyém még mindig teljesen "egyben" van, tehát még csak szét sem lett szedve, nemhogy meg lenne javítva.
A lényeg, hogy ma a cseredarabnak szánt első lengőkarokat és motorbölcsőt elvitte Laci és Sanyi, és lehomokszórva, valamint lefestve kapom őket vissza már holnap - elméletileg.
Ez még persze nem azt jelenti, hogy a kocsi hamarabb készülne el, de már valami azért halad. Az is haladás ha úgy vesszük, hogy már felmértem még 4 hónapja az állapotot, és megvettem azóta majdnem mindent amit ki kell cserélni. De mint elmítettem a kocsihoz még nem nyúltam, egyben van, még csak a szőnyeget sem vettem ki belőle.
Íme a garázs:
Garázs.jpg

Hogy miért is van itt egy ilyen semmitmondó kép? Hát azért mert többek között ezen a semmitmondó puritán garázson dolgoztam az elmúlt négy hónapban változó intenzitással. Valahogy rámjött egy ilyen "tegyél rendet magad körül és megleled a lelki békéd" elmeállapot. Igaz a rend az még egy másik fogalom, mert most itthon minden van csak rend nincs, szóval az 5S-et azért még nem vezetem be, de már van hol autót kendácsolnom.
Szóval ha minden rendben megy, akkor terveim szerint két hét múlva megyünk vizsgázni az Ivánnal.

Homokszórt cuccok:
szemcseszort.png

Szólj hozzá!

Riport az internetnek

2012.04.13. 17:53 téjézé

Egyszer réges-régen találtam egy ilyet, egy kicsit kibővítettem, most megint megtaláltam és felfrissítettem. Ha valakinek szüksége van az eredetire szóljon és elküldöm mailben!

124 kérdés, hogy egy kicsit jobban megismerjenek.

1. Milyen film van most a lejátszódban?
- Kimi ni Todoke - Elérni téged.

2. Ha magadra hagynának a vadonban, túlélnéd?
- Szerintem megennék valami mérgezőt...

3. Inkább anyukádra vagy apukádra hasonlítasz?
- Állítólag egyikre sem.

4. Ez az eredeti hajszíned?
- Ja

5. Mennyit aludtál az előző éjszaka?
- 9 órát

6. Van még élő nagyszülőd, dédszülőd?
- Sajnos már nincs...

7. Fülig szerelmes vagy jelenleg valakibe?
- Nem

8. Mióta ismered őt és valóban ismeritek egymást?
- -

9. Meg tudod nyalni a könyököd?
- Nem

10. Ha most kiugranál a szobád ablakából mennyire sérülnél meg?
- Semennyire, ha kinyitom.

11. Mit tennél először ha egy reggel az ellenkező nem testében ébrednél?
- Lecsekkolnám a kinézetem (nem-e vagyok valami deszka csúnya csaj)

12. Használsz művi bőrbarnítót? (Szoli, krémek stb...)
- nem

13. Szeretsz tüsszenteni, vagy utálod azt az érzést?
- mivel allergiás vagyok néhány dologra, nem.

14. Melyik a kedvenc szobád az otthonotokban?
- a sajátom

15. Mi a legutolsó dolog amit ittál?
- csapvíz

16. A halak szerinted jó háziállatok?
- macerás a tartásuk, de jobb választás mint a zebrapinty

17. Inkább osztrigát vagy bárányt tartanál háziállatként?
- bárányt

18. Támadott már meg valamilyen állat?
- igen, nem is egyszer - kutya

19. Milyen fajtájú és korú mobiltelefonod van most?
- a legrégebbi egy Nokia 3310, 2002-es; amit mindenhová magammal viszek egy Samsung Galaxy S II fél éves.

20. Mennyit költöttél eddig legtöbbet egyhavi telefonálásra?
- kb 12000

21. Milyen autóban ültél legutóbb, ami nem a családodé?
- Ford Focus

22. Véleményed szerint jól vezet a sofőr?
- igen

23. Mikor zuhanyoztál utoljára?
- egy hete, de inkább fürödni szoktam - tegnap fürödtem.

24. Ha 3 napig nem zuhanyoznál szerinted bűzlenél?
- simán, ki nem bűzlik akkor?

25. Egyszemélyes vagy nagyobb ágyad van?
- egyszemélyes

26. Minden nap megágyalsz?
- többnyire, de van olyan amikor egy hétig sem.

27. Mennyi ruha van a szekrényedben?
- épp elég.

28. Honnan van a felső amit most viselsz?
- Céges

29. Hány ablak és lap van most megnyitva a számítógépeden?
- csak 13

30. Szoktad ropogtatni a kezeidet/csontjaidat?
- mostanában nagyon ritkán.

31. Mikor röhögted ki magad igazán legutóbb?
- tegnap

32. Jól fogadod a bókokat?
- nagyon nehezen.

33. Vonzónak találod a piercingeket?
- csak a fülben.

34. Lennél egy napra láthatatlan, vagy inkább repülni szeretnél tudni egy napig?
- repülni

35. Személyesen ismered az összes barátodat a számodra legkedvesebbek közül?
- persze.

36. Hol lakik az egyes számú legjobb barátod?
- ugyanebben a városban.

37. Randiznál vele?
- kizárt :D

38. Ki csókolt homlokon legutóbb?
- édesanyám

39. Milyen színű zokni van most rajtad?
- sötétszürke

40. Van bármilyen érdekes horzsolásod vagy sebhelyed?
- érdekes nincs, de amúgy van egy pár

41. Mennyi ideig tartana most elindulnod szórakozni?
- egy óra.

42. Vettél ma valamit? Ha igen mit?
- felvágottat és karamellás tejitalt.

43. Randiztál már bárkivel akit nem találtál vonzónak?
- igen.

44. Merre van a legközelebbi szomszédod ebben a pillanatban?
- az udvaron, motort szerel.

45. Nappali vagy éjszakai ember vagy? Vagy inkább délutáni?
- nappali.

46. Öltöztél már át autóban?
- igen

47. Mi a legfurcsább dolog amit valaha megnyaltál?
- nem emlékszem...

48. Hány képed van magadról?
- nemtudom. a számítógépen talán 20-nál is kevesebb

49. Szerinted melyik gyorsétteremben készítik a legjobb sültkrumplit?
- eddig a McDonalds-ban ettem a legjobbat (am a sajátom jobb)

50. Traubi Soda vagy Szentkirályi ásványvíz?
- ásványvíz

51. Amikor reggel belenéztél a tükörbe, mi volt az első gondolatod?
- hogy néz ki a hajam már megint? (mindig elalszom)

52. Volt már a hátadra "Üssetek!" papírfecni ragasztva anélkül hogy észrevetted volna?
- ja...

53. Laptop vagy PC?
- mindkettő

54. Milyen színű a billenytűzeted?
- fekete/ezüst

55. Ki az internedszolgáltatód és ki fizet érte?
- NivóSatellit Kft.. én fizetem.

56. Ültél már szék mellé azért mert valaki viccből kihúzta azt alólad?
- igen

57. Szórakoztatónak találod ha valakivel hasonló dolgot tesznek?
- nem

58. Tudtad hogy az angol "Twinkle twinkle little star"-nak és az "ABC"-nek ugyanaz a dallama?
- egy ideje tudom

59. Elénekelted őket csak azért, hogy összehasonlítsd?
- ehh. igen :D

60. Visszahúzódó típus vagy, vagy közvetlen, szókimondó?
- attól fögg kivel szemben, egyébként visszafogottan szókimondó

61. Ha muszáj lenne kukacokat vagy inkább rovarokat ennél?
- rovarokat

62. Láttál már élőben napraforgót?
- de még mennyit!

63. Használtál már valaha szempillaspirált?
- nem

64. SMS-ezel vagy hívsz gyakrabban?
- inkább hívok

65. Szerinted Sacha Baron Cohen szórakoztató vagy inkább idegesítő?
- is-is..

66. Gyakran gondolsz arra hogy a kapcsolataid valóban értékesek-e?
- igen

67. Milyen tárgy van a követlen közeledben ami elemmel működik?
- TV távirányító

68. Ki volt az utolsó ember akivel lassúztál?
- nem emlékszem

69. Csináltál már fényképet a szemedről?
- igen

70. Szerinted Alaszka egész évben hóval borított?
- szerintem nem mindenhol

71. Borsmenta vagy fodormenta?
- Cukorkában borsmenta, teába fodormenta

72. Mekkora az az összeg amit párnára költenél?
10000 forint. A jó alvás fontos.

73. Ha kréta lennél milyen színű lennél?
- Fehér.

74. Hány tévétek van otthon?
- három

75. Írd ide a neved, úgy hogy a könyöködet használod! :D
- TRamás MJá-nmosw HJolétzá-énm

76. Voltál már úgy valamerre, hogy nem volt rajtad alsónemű?
- nem

77. Szoktál esetenként idegesítő lenni?
- biztosan.

78. Ha egy másik ember lennél, akkor a barátod lennél?
- nem biztos.

79. Megvan még a mandulád és a vakbeled?
- mindkettő megvan.

80. Kedvenc sportág - amit nézni szoktál:
- TV-ben nem nézek semmit, maximum Rally összefoglaló. Egyébként Biketrial.

81. Tudsz pókerezni?
- nem igazán...

82. Szoktak a neveddel viccelődni, vagy viccet csinálni abból, ahogyan ejtik azt?
- ja...

83. Érintettél már meg elefántot?
- nem

84. Volt már idén születésnapod?
- igen.

85. Szereted a jeget az italokban?
- Nyáron.

86. Használtál már fémdetektort kincskereséshez?
- nem.

87. Citrusokat szereted inkább vagy a narancsféléket?
- narancs.

88. Szoktál határidőnaplót, vagy naptárat vezetni?
- igen.

89. Punk vagy metál?
- mindkettő

90. Szerinted a szüleid elrontottak gyerekként?
- igen.

91. Nézz hátra mit látsz?
- egy gitárt.

92. Ejtettél már bele és húztál le valamit véletlenül a WC-n?
- nem.

93. Mit szeretsz jobban: marhát, sertést, vagy bárányt?
- sertés

94. Van nagynénéd/nagybátyád?
- van.

95. Ismered a himnuszod teljes szövegét?
- igen

96. Mi jut eszedbe ha azt mondom: káposzta?
- okonomiyaki :D nameg négy lába van, asztal de nem szék xD

97. Nézel még gyerekes filmeket vagy TV-showkat?
- igen

98. Ha sétálnál az utcán és egyszercsak lefröcskölnének vízzel mit csinálnál?
- meglepődnék

99. Volt már törött csontod?
- nem

100. Hányszor költöztél eddig?
- egyszer.

101. Ha valakit eltüntethetnél akkor ki lenne az?
- erre a kérdésre nem tudok válaszolni... nincs olyan.

102. Függöny vagy redőny?
- Függöny és spaletta

103. Tudsz sütni/főzni vasárnapi ebédet?
- igen

104. Nézed a South Parkot?
- nem

105. Ha anime vagy manga szereplő lennél ki lennél az?
- az idegesítő szomszéd.

106. Ha szépirodalmi mű hőse lennél ki lennél?
- Matula

107. Ha filmszereplő lennél ki lennél?
- huhh... nemtudom. Biztos valami jelentéktelen mellékszereplő. Pl: Járókelő 3.

109. Ha csak egyet választhatnál, melyik másik országban élnél egy évet?
- japán

110. Tél vagy nyár?
- nyár

111. Van karkötőd?
- van, de most nem hordom

112. Másztál már be/ki ablakon?
- igen, mindkettő

113. Sablondiszkó vagy underground?
- undergound

114. Ha most felugranál hirtelen pl balra tönkretennél valamit?
- semmit

115. Lennél segélyszervezetben valamelyik távoli országban?
- igen

116. Dohányzol? Mi a véleményed a dohányzásról?
- nem dohányzom, nem sok értelme van, és büdös is.

117. A nagyszüleid közül kinek volt a legérdekesebb foglalkozása? Te is dolgoznál úgy?
- Anyai Nagyapám villanyszerelő volt, igen.

118. Miből áll egy napi étkezésed? Szerinted kiegyensúlyozottan táplálkozol?
- Rendszertelenül eszem. Nagyon nem kiegyensúlyozottan.

119. Ittál már teát tejjel?
- igen, és ízlett

120. Hol találtad ezt a tesztet?
- valakinek a myspace oldalán, akit nem is ismerek.

121. Motor vagy autó?
- autó

122. Mi volt az elmúlt hét napban a legidegesítőbb?
- a saját lustaságom

123. Nyitottál már rá valakire a mellékhelységben?
- igen.

124. Hosszú volt a teszt? Mennyi idő alatt töltötted ki?
- igen. Két év kb. meguntam anno és elfelejtettem - ma felfrissítettem: kb fél óra.
 

Szólj hozzá!

Címkék: teszt

süti beállítások módosítása